DutradeMéretre szabott szolgáltatások!
Termékek
Súlytáblázat
Tekercstömeg számítás
Dokumentumok
Belépés
Kiváló beszállító a DUTRADE Zrt.
2014. július 31. | Sajtóközlemények
DUTRADE Zrt. évek óta szoros együttműködésben áll a KIRCHHOFF Hungária Kft.-vel. Ennek a kiemelt kapcsolatnak az eredményeként 2013-ban az alapanyag beszállítás területén a Dutrade Zrt.-t választotta az év beszállítójának. Megtisztelő elismerés.

Nagy örömünkre szolgál, hogy a KIRCHHOFF Hungária Kft. 2013-ban az alapanyag beszállítás területén a Dutrade Zrt.-t választotta az év beszállítójának.

A megtisztelő elismerésben külön kiemelendő, hogy Dutrade Zrt a szállítások, a minőség, és a szolgáltatások területén is egész évben kitűnően szerepelt.

Az év beszállítója cím hivatalos átadójára, 2014. 04. 08.-án került sor Esztergomban. Az ünnepségen elhangzott prezentációban a Dutrade ZRt. rövid ismertetésén túlmenően, bemutatásra került a két vállalat jelenlegi együttműködése, valamint a jövőbeli kereskedelmi kapcsolatának perspektívája.

A díjátadón lefolytatott kétoldalú megbeszélésen mindkét fél kijelentette, hogy egymást kiemelt ügyfeleiként tartja számon. Cégünk a jelenleg futó projekttel illetve az esetleges problémák megoldásával továbbra is a maximális vevői megelégedettség elérését kívánja elérni.

Az év beszállítója cím eléréséért köszönet illeti a Dutrade Zrt. valamennyi dolgozóját, hiszen az ilyen és hasonló sikerek elérése csak igazi csapatmunka révén lehetséges.

dutrade

Kapcsolódó dokumentumok: